Minden évben ez időtájt fog el olyan szintű nosztalgia, hogy a szívem vérzik belé a szomorúszép boldogságtól. Talán életemben nem voltam olyan gondtalanul szabad és boldog mint pár évvel ezelőtt ilyenkor ("Edezleri" / "Hidrellez" idején) egy parton, susogás és falevelek csókjai között kívánságot ágakra kötve, mászva, ünnepnek, napnak hódolva. Messze tájakon, messzi emberek-lelkek ismerete lévén színeket ismerve, kapva.

...a széllel kezdek és próbálok én is nagy mozdulatokkal az égbe ugrani, rugózva, térdeket tornáztatva le és fel mozdulva, felhőkbe kapaszkodni, erőt nyerni, tartani és átalakítani, negyvenöt oldalakba fordítani, és témában haladni. És újrakontaktba lépni. 

Nagy a lemaradásom! Tudom, időt kérek, és ahhoz türelmet.

https://soundcloud.com/can-bural/g-ne-e-yolculuk-ederlezi-hava

If I would come late ...would You still accept me? Shelter me, if needed? In Your veins, lungs and nostrils. Beating blood chains.



For that I am grateful of having met You. Anyone You'd been, are or will be. In life, in mine. Thanking You for popping in, for smirking, or spitting, not leaving or wandering along and gone on.